Itt van az Apple Watch 8 és landolt az Apple Watch Ultra is
Nagyon úgy tűnik, hogy ez az Apple bemutató idén nem a Maxok vagy a Pro-k, hanem inkább az Ultráké… Viccet félretéve az Apple Watch 8 és az újgenerációs Apple Watch SE mellett bemutatták a teljesen új Apple Watch Ultra készüléket is! Mielőtt azonban külön ismertetnénk az új almás órakollekciók, térjünk ki két olyna funkcióra is, ami a biztonságról szól. A biztonság az idei Apple bemutatón lényegében a kulcsszó, tehát a „Messze” helyett nyugodtan lehetett volna ez a keynote fő szlogene. Amint arra már kitértem az összefoglalóban is, Tim Cook azzal nyitott, hogy több ezer felhasználói levelet kapott az óráról. Ő itt úgy jellemezte, a felhasználók tapasztalataikat osztották meg vele, közben nyugodtan azt is mondhatta volna, hogy hálálkodtak, mert egy komplett videóbejátszást láthattunk erről. Szerintem kevés olyan Apple Watch-felhasználó van, aki ne tartaná jónak, vagy hasznosnak az órát, de azért az töredéke, akinek az életét mentette meg. Ugyanakkor érthető, hogy a biztonság kérdéskörhöz ez jó felvezetésnek bizonyult. Miként az iPhone 14-modelleknél az óráknál is megismerhettük az Ütközésészlelés funkciót.Apple Watch 8
Az Apple Watch 8 igazából nem sokban tér el elődjétől az Apple Watch 7-től. Kinézetében az új szíjszíjakban talán, és már nincs kék vagy zöld alumínium tok. Visszatértünk az éjfekete, ezüst, csillagfény, (Product) RED piros színekhez, illetve a rozsdamenetes acél toknál az arany, grafit, ezüst trióhoz. A tokméret maradt a 41 és 45 mm-es. Az alap alumínium, a felsőbb kategória rozsdamentes acéltok. Az Apple Watch 8 az órák középkategóriája lett egészségtudatos életmódra vágyóknak tökéletes társ a hétköznapokban.
Apple Watch 8 árak:
Alumínium tokkal Wi-fivel (41 mm): 209 990 Ft Alumínium tokkal Cellular + Wi-fivel (41 mm): 259 990 Ft Rozsdamentes acél tokkal Cellular + Wi-fivel (41 mm): 369 990 Ft Rendelhető: már most. Elérhető: szeptember 16-tól.
Apple Watch SE
Megérkezett az SE következő generációja is, amit az Apple a kedvező árkategóriába pozícionál, sőt most már gyerekek részére is ajánlják, akiknek még nincs iPhone-ja. Ugyanis lehetőség van már egy telefonhoz egy családon belül több órát kapcsolni.
Az SE-nél a helyzet továbbra is az, hogy az EKG funkció, a hőmérő, és a mindig bekapcsolt kijelző hiányzik belőle. 44 mm-es és 40 mm-es tokkal vásárolható csak alumínium tokkal. Színek: éjfekete, csillagfény, ezüst.
Apple Watch SE árak:
Alumínium tokkal Wi-fivel (41 mm): 129 990 Ft Alumínium tokkal Cellular + Wi-fivel (41 mm): 154 990 Ft Rendelhető: már most. Elérhető: szeptember 16-tól.Apple Watch Ultra
„One more thing”, vagyis „Még valami” – hangzott el számtalanszor a Steve Jobs által tartott keynote előadásokon. Általában akkor jött ez a mondat, amikor a jelenlévők azt hitték, hogy igen, már mindent láttak. Már mindent bemutattak neki. Nem, még nem mindent. Jobs ilyenkor húzta elő a „nyuszit” a kalapból. Tim Cook minden dramaturgia nélkül kapta elő az Apple Watch Ultrát, pedig, ha valai megkérdezné melyik eszköz volt az esemény „One more thingje”, én tuti ezt mondanám. Már előzetesen úgy nyilatkozott a Verge is, hogy ez lesz a következő nagy dobás a tech forradalomban. Az egyre növekvő kijelző a csuklónkon. Hogyha nem is feltétlenül igaz, talán elgondolkodtató. Hiszen az Apple 7 év alatt igen magasra juttatta az Apple Watch-ot, ami megint kicsit behúzta a teljes piacot. Egyre többen szaladgálnak okosórával. Most pedig látszik, hogy az almás cég osztja a Verge véleményét, mert az igazi innovációt ez az óra hozta. Az Apple Watch Ultra nem kanapéhuszároknak és irodistáknak készült. Ez az óra a vadon emberének, az ultrafutónak, a hegymászónak, a búvárnak és minden olyan komoly sportolónak készült, akinek számít a teljesítmény és az, hogy a telefonja nélkül is boldoguljon.
Apple Watch Ultra – ez már valami
Az Apple egy igen meredek sportórát rakott le az asztalra, ahol még a szíj is innovációt képvisel. Már a megjelenés is teljesen más, mint a többi készüléké. Eleve a szerkezet egy 49 mm-es űrtechnológiai minőségű titán tokba került, ami korrózióálló. Az üvege az Apple Watch 8 rozsdamentes acél verziójában is használt ellenálló zafírkristályból készült, azzal a különbséggel, hogy teljesen laposra csiszolták, ezzel is az ellenállóságát erősítve.
