Már nem kell sokat várnia azoknak, akik az Apple Pay-t itthon is használnák, hamarosan érkezik.
Az Apple Pay, vagyis az almás okoseszközös/ mobileszközös fizetési mód, digitális pénztárca igen kényelmes lehetőség az Apple mobileszközök tulajdonosainak, ám eddig hazánkban hivatalosan még nem volt elérhető. Ez azonban akár már a napokban is változhat!
Az Apple az Amerikai Egyesült Államokban 2014-ben indított digitális fizetési szolgáltatását már a múlt évben kiterjesztette Európában több országra is, köztük Ausztriára, Németországra, majd idén Csehországra. Úgy fest, hogy ebben az évben, sőt állítólag akár napokon belül befuthat Magyarországra is.
A hírt az egyik legolvasottabb angol nyelvű almás rajongói oldal, a Macrumors robbantotta, amikor beszámoltak arról, hogy kiszúrtak bizonyos szerver oldali változásokat, ami azt mutatja, hogy az Apple Pay hamarosan elérhető lesz Magyarországon és Luxemburgban is. Ez azt jelenti, hogy akár napokon belül el is indulhat a szolgáltatás.
Az oldal értesülései szerint Luxemburgban a szolgáltatás érkezését a BGL BNP Paribas már korábban igazolta, így ez ennyire nem meglepő hír, míg a magyarországi landolásról kevésbé lehetett tudni előre. Ezt követően az ING és N26 bankok bejelentései során az Apple digitális fizetési formája további országokban lesz várható Európában, és a régiónkban is. Hollandián kívül Románia, Észtország, Görögország, Portugália, Szlovákia és Szlovénia is hamarosan üdvözölheti az iPhone-os vagy Apple okosórás fizetési metódust.
Kíváncsian várjuk a hivatalos bejelentést!
Forrás: Macrumors