Az iPhone XR nem fogy túl jól, de legalább nem Samsung telefonokról hirdetik.
A karácsony előtti időszak kiemelten fontos a kereskedelemben. Nincs ez másként a mobilipari termékek esetében sem. Ám idén úgy fest, hogy az Apple eddigi „jó bornak nem kell cégér” hozzáállásán kénytelen volt változtatni.
Legalábbis ezt sejteti, hogy az Amerikai Egyesült Államokban igen népszerű The Ellen Show-ban hirdették a készüléket. A műsor házigazdája, az Amerikában igen népszerű Ellen DeGeneres mellett Julia Robert színésznő is aktívan részt vett a promócióban, ahol a stúdió teljes nézőközönsége kapott a legújabb Apple készülékből. Ilyenre korábban még nem igazán volt példa. A reklámok terén az utóbbi években az almás cég igen dölyfösen viselkedett, ám a csökkenő részvényárak és a gyenge eladásokat jelző beszámolók alapján, idén mégis erre vetemedtek
Na és a Samsung?
Ez azonban még messze nem olyan kínos, mint az a hivatalos nigériai Samsung reklám, amit a Twitterre nyilvánvalóan iPhone készülékről tettek közzé… A Galaxy Note 9 hirdetését a hivatalos Samsung Mobile Nigéria nevében tették közzé, teljesen utolérhetően nyilvánvalóan egy iPhone-ról.
A cég „mentsége” lehetne, hogy feltehetően egy ügynökség kezeli a hirdetéseiket, ám egy ilyen szarvas hiba a két legnagyobb mobilgyártó között még így sem bocsánatos baki.