Múlt héten a Bloomberg jelentette, hogy az AirPods egy újabb változatán dolgozik az almás gyártó. Értesüléseik szerint a kétkedve fogadott, de annál nagyobb népszerűségre szert tett AirPods második generációja idén kerülhet bemutatásra.
A fejlesztések között várható, hogy egy új chip (W2?) kerülne a vezeték nélküli fülesbe, valamint vízállóságot is várnak az új modelltől. Ugyan az Apple a kiegészítőit kicsit lassabban szokta frissíteni, de így is több mint egy év telik majd el, mert 2016 decemberében került a boltok polcaira az első széria.
Az iPhone-ból már ismert „Hey Siri” funkciót is fejlesztések közé várják, mivel egyelőre nem igazán van lehetőség Siri kizárólag szóbeli utasítására. A jövendőbeli AirPods 2-től viszont jogos elvárás, hogy ezen végre változtassanak. Így viszont könnyebben lehet majd a hangerőt vagy akár a zenét szabályozni.
A Bloomberg jelentése mellett azonban a KGI elemzője, a legfőbb Apple-jós Ming-Chi Kuo is előállt egy jövendöléssel, miszerint egy felsőkategóriás fejhallgatón is munkálkodnak Almáék. Kuo szerint, a legkorábban késő ősszel jelentkezhetnek majd az új termékkel.
Elvileg az új termék nem a Beats Studio 3 versenytársának készül, hanem csak simán egy, az AirPodshoz hasonló vezeték nélküli Apple fejhallgatónak. Bármit is jelentsen ez…
A neves elemző szintén egyetért a Bloomberggel, ő is úgy hiszi, hogy jön egy új AirPods, aminek a tokja vezeték nélkül is tölthető lesz, illetve egy továbbfejlesztett W1 chipet is kaphat. Kuo szerint ez a kettes verzió egyébként drágább anyagból készül majd, az előzőnél, ezért a beszállítóknak nagyobb költséget jelenthet.
Kuo szerint az is a logika abban, hogy az Apple egy saját vezeték nélküli fejhallgatóval jelentkezzen, hogy így kiteljesedne a hangszóró tartományuk. Akiknek a méret a lényeg a kicsi AirPods-ot választhatná, az otthoni audiót a HomePod szolgáltatja, a jó minőségű over-ear kategóriát pedig az új fejhallgató képviselhetné.
Nos, ki fog derülni…