„iPhone szereld magad” program erős idegzetűeknek
Az Apple, az a cég, amelyik évek óta kézzel, lábbal küzd a független Apple szervizek ellen, a mai napon bejelentette, hogy „iPhone szereld magad” programot hirdet. A döntés a szó legszorosabb értelmében döbbenetes. Ugyanakkor szóljon ez az írás most a hírről, akit pedig érdekel, annak később egy vélemény cikket is közzéteszünk a hír kapcsán.
Az „iPhone szereld magad” program mindazoknak szól, akik szeretnék maguk javítani a készülékeiket egy olyan felület segítségével, ahol leírások, oktatóanyagok találhatók, valamint megvásárolhatók a javításhoz szükséges eszközök, szerszámok és alkatrészek.
Első modellek
A program első résztvevő készülékei az iPhone 12- és az iPhone 13-széria telefonjai. Eleinte pedig a leggyakorabban előforduló javításokkal kapcsolatos anyagok lesznek elérhetők.
Jeff Williams, az Apple operatív főigazgatója elmondta, hogy a cég választási lehetőséget és nagyobb hozzáférést akar biztosítani ügyfeleinek, amikor javításra van szükségük. Noha az Apple az elmúlt három évben majdnem megduplázta a szervizhelyek számát, ahol eredeti alkatrészekhez, szerszámokhoz és képzéshez lehet jutni. Ezúttal pedig lehetőséged adnak azok számára kiteljesedni, akik maguk akarják javítani készülékeiket.
A program első szakaszában a fent említett készülékek leggyakoribb problémáira kínálnak majd iPhone szereld magad megoldást. Ezek pl. a kijelző-, az akkumulátor- és a kameracsere. Később azonban tovább szándékoznak terjeszteni a programot, és az Apple M1 Mac-ekhez bővítenék a programot, például a MacBook Air, a 13 hüvelykes MacBook Pro, a Mac mini és a 24 hüvelykes iMac „szereld magad” javításaival, és alkatrészeivel.
Online Store
A programot úgy kell elképzelni, hogy az Apple Szereld Magad Online Store-ban, kezdetben több mint 200 különféle alkatrész és eszköz lesz elérhető iPhone 12- és iPhone 13-szériás készülékek javításához.
Azon felhasználók részére, akik szeretnék megjavítani a készüléküket, először egy javítási kézikönyvet (segédlet?) lesz elérhető, aminek a végigolvasása után nyílik lehetőség az alkatrész- és szerszámrendelésre. Azok, akik a javítást követően a használt és vagy törött alkatrészeket visszajuttatják az Apple-nek, jóváírást ígérnek.
Ugyanakkor azt azért odabiggyesztették saját védelmükre, hogy az „iPhone Szereld magad” program „az elektronikus eszközök javításához szükséges tudással és tapasztalattal rendelkező egyéni technikusok számára készül”. Sőt a kevésbé kompetensek inkább keressék fel a márkaszervizeket. Valamint arra ösztönözte „az ügyfelek túlnyomó többségét”, hogy keressen fel egy professzionális javító szolgáltatót minősített technikusokkal. Azért, hogy „a legbiztonságosabb és legmegbízhatóbb módja annak szerezzen javítást.”
A Program jövőre lesz elérhető az Amerikai Egyesült Államokban, majd ezt követően 2022 során terjesztik ki a többi országra is. Jó móka lesz, ami egész biztosan az Apple-nek kiemelten megéri majd…
Forrás: Apple
Miért pont az iSzerelés?
Mert közel 1000 ember értékelése szerint is mi vagyunk Budapest legjobbra értékelt garancián túli Apple szakszervize.