Alapvető elvárás a legújabb chipektől, hogy mindig legyenek gyorsabbak és jobbak elődeiknél, és ezt az Apple persze évről évre hozza is. 2018-ban várható az A12-es rendszerchip, amiről már előzetesen tudható, hogy legalább 20 százalékkal gyorsabb lesz az A11-nél, ami viszont még ennél is jobb hír, hogy 40 százalékkal kisebb energiaigénnyel.
Még az is elképzelhető, hogy a gyorsasága ennél is jobb lesz. Az információk a TSMC-től származnak, vagyis attól a cégtől, amelyik az Apple-nek legyártja a saját fejlesztésű chipjeit, így ha valaki, hát ők bizonyára tudják.
A TSMC idén igazi áttörést ért el, amikor a processzor komponensei közötti távolságot 7 nm-re csökkentette 10 nm-ről. Hogyha az alkatrészeket kisebb helyre pakolják, jobb teljesítményre képesek, és kisebb a hőveszteség is, így energiát takarítanak meg.
„A 7 nm-es FinFET-et a 10 nm-es FinFET-tel összehasonlítva 1,6-szeres teljesítményre lesz képes, ami 20 százalékkal jobb sebességet, és 40 százalékkal kisebb energiaigényt jelent.”
2014-ben még az A8-nál 20 nm-es távolságot használtak, majd az A9-nél 14 és 16 nm-t, attól függően, hogy a Samsung vagy a TSMC gyártotta a chipet. A jelenlegi A11 Bionic processzort, ami az iPhone 8, 8 Plus és X készülékekben van, a 10 nm-es FinFET technológiát használják. Ezt a sort elnézve, szinte egyértelmű, hogy a TSMC új 7 nm-es FinFET technológiája kerül a készülő A12-be.
Persze, kizárt dolog, hogy ez lenne az egyetlen változtatás a korábbi chipen, egész biztos, hogy az Apple emellett egyéb fejlesztésekkel is készül. Ezeket viszont, ismerve a cég titoktartási elveit, egészen bizonyosan nem fogjuk megtudni egészen addig, amíg a legújabb iPhone modellek (feltehetően ősszel) ki nem érkeznek. (Bár mindig bízhatunk a kiszivárogtatás erejében is!)