Mivel az Apple nem hajlandó szabadalmi díjat fizetni, így kénytelen Németországban levenni a polcokról az iPhone 7, 7 Plus, 8, 8 Plus és X készülékeket.
Az MTI jelentette, hogy január 3-tól Németországban több iPhone modell németországi forgalmazását is megtiltotta a müncheni tartományi bíróság. A bíróság arra hivatkozott, hogy a kaliforniai cég megsértette a Qualcomm egyik szabadalmát.
A processzorokat fejlesztő és gyártó, amerikai vállalat, a Qualcomm több országban is bírósághoz fordult az eddig partnercéggel szemben, de egyelőre csak a német eljárásból kerültek ki győztesen.
A processzorgyártó azt nehezményezi, hogy mivel az Apple úgy találta, hogy számukra a szabadalmak után indokolatlanul magas jogdíjakat kell fizetniük, ezért 2017 közepe óta megtagadta azok fizetését. Ezzel azonban a Qualcomm szerint az almás cég megsérti a szabadalmi jogokat, ezért fordultak több országban is bírósághoz, ám egyelőre csak itt jártak sikerrel, itt is csak részlegessel.
A szóban forgó szabadalomban a hosszabb üzemidőért, a telefon processzorának áramfogyasztását szabályozó eljárásról van szó.
Az Apple természetesen fellebbez az ítélet ellen, továbbá a német bíróság letétbe helyeztetett a processzorgyártóval 1,34 milliárd eurónyi értékpapírt biztosítékként Almáék részére. Ez az összeg hivatott biztosítani az Apple veszteségét, ha a Qualcomm végül az eljárásból mégis vesztesen jönne ki. Mindennek fejében azonban az Apple nem forgalmazhatná az iPhone 7, 7 Plus, 8, 8 Plus és X jelzésű modelleit Németrországban. Ám még ezen is jogvita alakult, ugyanis ezt az almás vállalat értelmezése szerint csak a 15 márkaboltjában nem tehetné, míg a Qualcomm szerint szélesebb körben, a mobilszolgáltatókra és valamennyi kiskereskedőre is értendő.
Forrás: MTI