A pletykák szerint a 9,7 colos iPadet váltó 10,2 colos iPad már a küszöbön van, szeptemberre jósolják az érkezését.
Reméljük, igazak a hírek, és az iPad szerelmeseinek már nem kell sokat várniuk, hogy kezükbe kaparinthassák a 10,2 colos iPad verziót. Az a pletyka már régebbi, hogy a 9,7 hüvelykes iPadet 10,2 colos válthatja. Most azonban újra szárnyra kapott a mendemonda gépezetben, sőt a DigiTimes az ázsiai forrásokra hivatkozva azt is tudni véli, hogy már a harmadik negyedév végére várható a bemutatása is.
A 9,7 colos iPadet tavaly frissítették utoljára, akkor sem vitték túlzásba, úgyhogy könnyen elképzelhető, hogy kap egy kis vérfrissítést. Az pedig, hogy ősszel mutassák be, szintén okos lépés lenne, hiszen sok iskolás hasznát veheti tanulmányai során egy ilyen eszköznek. Ráadásul ez a költséghatékonyabb iPad, vagyis abszolút a legjobb választás diákok részére.
Ugyanakkor a szeptemberi bemutatónak árnyoldala is lenne. Az iPhone-ok a keynote-on mindig viszik a rivaldafényt, ilyenkor a világ nagy részének az Apple-ön a szeme. Viszont a múltban előfordult már, hogy iPadet mutattak be ilyenkor, és ha szeptemberi iPad bemutatóról van szó, akkor nagy valószínűséggel most is így lesz. Talán még jól is jöhet egy iPad, amikor sokan lesokkolódnak a várható négyzetes, nem túl szép, hátlapi kamerasziget látványától…
Az kevéssé valószínű, hogy az Apple például szeptember végére is beiktatna egy bemutatót, viszont az utóbbi időkben az sem szokatlan tőlük, hogy szépen, csendben megjelenik egy-egy újdonság az online Apple Store-ba, és mellé érkezik egy sajtóközlemény.
A DigiTimes sem tévedhetetlen, tehát még az egész kacsának is bizonyulhat. Viszont az sem kizárható, hogy idén még iPad Pro frissítésre is sor kerül, amit viszont csak októberre, és egy másik Apple rendezvénnyel egybekötve remélnek a szakértők. Azt se felejtsük el, hogy idén már megjelent egy iPad Air és egy rég várt iPad mini frissítés.
Ahogy azt írni szoktuk, minden ki fog derülni. Ami viszont tuti, az az, hogy az iSzerelésnél folyamatosan kaphatók készletről iPadek, sőt iPad Pro készülékek is. Aktuális készülékkínálatunkat keresd a weboldalunkon, a Facebook oldalunkon, vagy elérhetőségeink bármelyikén. Úgy érzed, hogy az új modellek nem a pénztárcádhoz valók, de az iskolához szükséged lenne egy iPadre, akkor igazán jó helyen jársz nálunk, ahogy akkor is, ha iPaded javításra szorul.