Amikor az édes, pici, szorgos ujjak igen kitartó munkával elintézik, hogy 47 éven belül ne használhasd az iPad készüléked…
Egy újabb Apple készülék, ezúttal egy iPad esett áldozatul a kíváncsi és kitartó gyermekkezeknek. Noha az iPhone-t a szülők – legalábbis, amikor tudják – igyekeznek távol tartani csemetéiktől, az iPadet viszont sokszor szándékosan adják a kezükbe. A kicsiket annyira le tudják kötni a készülékek, hogy néha, bizonyos helyzetekben, igen jól jön ez a nyugalom a szülőknek. Például ezért is kapni (nálunk is) gyermekeknek szánt, ütésálló, fogást könnyítő iPad védőtokot.
Néha azonban a rajongás tárgya, felügyelet nélkül kerül a pici pancsokba, és ilyenkor akár veszélyes dolgok is történhetnek vele. Ezt a képet egy kétségbeesett apuka, Evan Osnos tette közzé a Twitteren, miután 3 éves gyermeke azzal játszott a szülők árgus tekintetétől kieső helyen, hogy a jelkódot újra és újra igyekezett beütögetni, természetesen korához mérten rosszul.
Amikor a jelkódot 5-ször rosszul ütjük be, semmi gond nem lesz, ha viszont hatodszor is elrontjuk, a készülék letilt 5 percre. Aztán így tovább 15 percre, egy órára… Ez a hároméves baba pedig igazán kitartóan nyomkodta azt a szépen világító kijelzőt, mire az anyukája rajtakapta. Addigra viszont, már több mint 25 millió percnél járt.
Gondoltuk, hogy megelőzendő a bajt, szólunk, ha kisgyermeket van, és az iPadet ő is legalább annyira szereti, mint a kicsik általában, akkor inkább távolítsátok el róla a jelkódot. A telefont talán jobb oda sem adni neki, hacsak nem akartok igen hosszú ideig várakozni arra, hogy a készülék feloldjon.
Azoknak, akikkel mégis megtörténik, azért szerencsére itt még nincs vége a világnak. A készülék menthető, de az adatok akár el is veszhetnek. Ilyenkor a megoldás drasztikus, az eszköz szoftverét teljesen le kell törölni, majd újra kell telepíteni. Feltehetően a fenti pórul járt iPadre is ez vár.
Bár ez egy földrajzilag távolibb sztori, de szerintünk annál tanulságosabb. Amennyiben mégis gondotok támadna, jusson eszetekbe, hogy az hardveres szervizszolgáltatások és a készülékek értékesítésén túl, szoftveres problémáitokon is tudunk segíteni! Szoftveres javítás, szoftverezés, rendszertelepítés, költöztetés… Semmi gond. Várunk Benneteket az iSzerelésben az Üllői út 264. szám alatt, hétfőtől péntekig 10-től 18 óráig, szombatonként pedig 9-től 13 óráig!