Néha azt hisszük, hogy már mindent láttunk és mindennel találkoztunk. Már a szemünk sem rebben a különféle helyekre becsukott, leejtett, eltérő módokon elgázolt és megsemmisített készülékektől. Immunisak lettünk a legfurább folyadékokba ejtett, mártott vagy ezekkel elárasztott telefonokra, iPadekre, vagy MacBookokra.
Mindezek ellenére, szervizünket felkereső ügyfeleink újra és újra rácáfolnak azzal, hogy még mindig tudnak meglepetéssel szolgálni. Néha így is elhűlünk, ledöbbennünk, netán kiakadunk. Ez az eset, viszont igazán aranyos. A hölgy, aki behozta a képen látható MacBook Airt, aminek „letört” néhány billentyűje, az eddigi egyik legcukibb történetet mesélte kollégánknak.
Első ránézésre lehetne egy megvadult titkárnő hosszú túlóráktól kikészült cselekményének áldozata is a gép, ilyenről azonban szó sincs! A billentyűk egy túlságosan játékos papagáj áldozatai.
Egy amolyan nagyobbacska testű jószág valamiért pikkel erre a MacBook Airre és, ha óvatlan gazdái elfelejtik a gépet lezárni, támadásba lendül. Egész pontosan lepattogtatja a billentyűket. Ki tudja, talán papagáj popcornnak nézi…
Addig ez nem okozott a szerető gazdiknak nagy gondot, amíg csak simán vissza kellett pattintani az áldozatait. A legutolsó támadásnál azonban olyan alaposan sikerült a szárnyas jószág művelete, hogy egész egyszerűen letört néhány billentyűt, ami viszont már szervizelést igényelt.
Láttunk már videón iPaden játszó macskát, vagy filmet néző kutyust, sőt iPhone-t lopó majmot is, de ez volt az első eset, hogy egy kisállat áldozatát kellett megjavítanunk. A Ti háziállataitok foglalkoznak az Apple készülékeitekkel? Mivel imádjuk a házi kedvenceket és minden állatot, ha van videótok vicces esetekről, kommentben feltétlenül mutassátok meg Facebook oldalunkon! Addig is megcsináljuk a pórul járt MacBookot.