Újabb iPhone 13 hírek, vagyis inkább pletykák
Folyamatosan érkeznek az iPhone 13 hírek, amik természetesen egyelőre csak pletyka szintűek, de mostanra megszokhattuk, hogy ilyenkor bizony már később valósnak bizonyuló információk is kikerülnek. Persze ezidőtájt még nem tudni, hogy melyek ezek, úgyhogy nézzük is, épp mink van!
iPhone 13 hírek: Mikor várható az iPhone 13 megjelenése?
Immár több mint fél éve került ki az iPhone 12-széria, és már bizonyos országokban akciózták az iPhone 12 készülékeket, ezért felröppentek hírek arról, hogy akkor idén hamarabb érkeznek a telefonok. Ugyanakkor az Apple eddig a nagyjából szokásos, és rá jellemző ütemterv szerint halad. Megtörtént egy tavaszi bemutató, ahol egyébként több terméket mutattak be, mint a márciusi bemutatókon szoktak. Két hét múlva indul a WWDC, a nyitó keynote június 7-én lesz, ahova bár többen remélnek hardvereket, de itt feltehetően inkább a szoftverek és köztük az iOS 15 kerül a középpontba. Vagyis várhatóan a szokásos rend szerint ősszel kerül majd bemutatásra az iPhone 13-széria. (Feltéve, ha így hívják majd.)
A beszállítói lánc gyártási ütemterve alapján egyébként szeptember végefelé jelzik a nagy Apple bemutatót.
iPhone 13 hírek: Milyen modellek várhatók?
Idén (is) négy modellről szólnak a híresztelések. iPhone 13, iPhone 13 mini, iPhone 13 Pro és iPhone 13 Pro Max. Kuo például azt jövendöli, hogy a méretek az iPhone 12-széria modelljeivel nagyjából megegyeznek majd.
Ugyanakkor nemrég egy újabb pletyka jelent meg arról, hogy a kijelző méretek valóban azonosak ugyan, de a méretek azért mégis változhatnak, mert az iPhone 13 modellek kicsit vastagabbak lesznek a kamera miatt az iPhone 12 modelljeihez képest.
Nem kell aggódni, a méretváltozás azért állítólag nem lesz számottevő, mindösszesen 0,17 mm-es változásról beszélnek összességében az iPhone 13 modell esetében. Ez mondjuk azért nem egy számottevő dolog. Bár a Pro kameráknál állítólag ennél azért valamivel nagyobb eltérésre lehet majd számítani.
iPhone 13 hírek: Kamera
A hajszálnyi méretváltozást a pletykák alapján a továbbfejlesztett kamerák, és az ezzel megnőtt kameramodulok indokolják. A kamerák fejlesztésével egyébként Kuo is nagyban egyetértett. Az Apple jós szerint a kamera jelentős változása a Pro modelleket érinti jobban. Utóbbiaknak az ultraszéles látószögű szenzora f/1,8 fényrekeszt kap majd autofókusszal, a korábbi f/2,4 helyett. Ezen kívül változás várható abban is, hogy mind a széleslátószögű, mind az ultraszéles látószögű lencséket szenzorváltó képstabilizálással látják el.
Az iPhone 12 Pro Maxnál debütáló jobb telefotókamera (ƒ/2,2‑es fényrekesszel) pedig immár az iPhone 13 Pro készülékbe is ezekkel a paraméterekkel kerülhet az iPhone 13 Pro Max mellett. Történik mindez azért, mert elvileg újra egyforma kamera kerül majd a két modellbe.
A fenti pletykákkal összehangban az Unbox Therapy YouTube csatorna nagymenője, Lewis Hilsenteger is előkapott a kalapból egy iPhone 13 Max dummyt május elején, amin tökéletesen látható a kameramodulok változása.
Hogyha igaz, a TrueDepth kamera is megújulás előtt áll, és ennek köszönhetően a benyúló kamerasziget, vagy másnéven „notch” mérete csökkenhet.
iPhone 13 hírek: Belbecs és kijelző
Mivel a TSMC-től, a beszállítócégtől, amely az A-chipeket gyártja az Apple-nek már érkeztek hírek arról, hogy tartják az ütemtervet és készülnek az A15 Bionic chipek. Ez egyébként azért bír hírértékkel, mert a számítástechnikai eszközök piacán komoly alkatrészhiányok léptek fel, és félő volt, hogy ez kihat majd az iPhone chipgyártásra is, de a hírek szerint szerencsére nem. Az A15 érkezése az új iPhone modellekbe egyébként borítékolható volt. A gyártási technológia pedig idén marad a tavaly bemutatott 5 nanométeres technológia.
További fejlődés várható az 5G-sebessége terén is.
Fontos újítás lehet, hogy az iPhone 13 kijelzője állítólag idéntől végre 120Hz frissítési képfrekvenciával büszkélkedhet majd. Utóbbit a rajongók igen várják.
iPhone 13 hírek: Jöhet a pink?
Ahogy eddig minden évben landolt új szín, illetve színek az iPhone modellek között, nem kizárt, különösen a színes iMac modellek piacra kerülését követően, hogy 2021-ben is érkezhet új szín. A Twitterről indult a pletyka, hogy ez idén akár a rágógumi pink is lehet, ám ennek a hírnek a valóságalapja csekély. Bár nem kizárt, hogy egy szép, csajos szín érkezzen az iPhone univerzumba, az idei lila iPhone 12 szín után, de a rágógumi pink pletykát mégis csak egy iPhone rajongó által készített Photoshoppal készített és átszínezett kép indította el. Vagyis valós értesülés a beszállítói lánctól nem állt a háttérben, ugyanakkor sokan felkapták, mert annyira tetszett nekik.
Egyelőre most ennyi pletykát sikerült Nektek összegyűjtenünk, de természetesen szólunk, ha érkeznek újabbak. A Facebook oldalunkon áruljátok el nekünk hozzászólásban, hogy Ti milyen újdonságnak örülnétek!
Miért pont az iSzerelés?
Mert közel 1000 ember értékelése szerint is mi vagyunk Budapest legjobbra értékelt garancián túli Apple szakszervize.